ZENEI STÍLUSOK
A capella: a klasszikus zenei terminológiából átvett fogalom, amely kisérőhangszer nélküli éneklésre vonatkozik. Az a capella a popban előszőr a "Doo-Wop" előadók megjelenésével vált ismertté. Napjainkban kiváló képviselője a King's Singers vagy itthon a Cotton Club Singers. "Tátika" együttesek gyakorta próbálják a capella bizonyítani az énektudásukat.
Acid House: Egy, a Chicago-House-on alapuló stílus. A nyolcvanas évek közepén jött létre basszus és dob alapokon, TR 808 komputer közreműködésével.
Acid Jazz: Inkább marketing, mint zenei fogalom, amely mögött nem húzódik meg jól körülírható zenei irány. 1987 táján került az elnevezés forgalomba, amikor minden acidként volt ismert, így a dzsessz is. Acid House néven később a londoni funk-jazz előadókat emlegették. Korai képviselői: Incognito vagy K-Creative.
Acid Rock: 1966-67-ben a flower-power idején, az akkori garázs-rock zenekarok gyűjtőneve, amely utalt a zenével párhuzamosan terjedő, kábítószerekhez kapcsolódó szubkulturára is. A psychedelikus rocktól abban különbözik, hogy képviselői kevesebb hangsúlyt helyeztek a produkció "eladására", stilizálására. Az acid-hatások ezzel szemben a hangszeresek játékában - például a se vége, se hossza gitárszólókban - nyilvánultak meg. Ismert képviselője volt a Grateful Dead.
Ambient: Brian Eno műhelyének egyik találmánya. Hasonlóképpen elvarázsolt, mint a new age, de sokkal intellektuálisabb tartalmakkal.
Ambient House: Hasonló az előbbihez, de nem a koncerttermekben és stúdiókban, hanem a klubokban. A DJ-k kissé visszavesznek a tempóból, s máris szól az ambient house.. A pophoz szokott füleknek azonban ez a zene is úgy hangzik, mint egy Kalacsnyikov-sorozat.
Bluegrass: egyfajta country stílus kifinomult banjo- és gitártechnikával, melynek játéka közben a zenész finom körmeit páncélszerű acélkarmok védik. Például: Bill Monroe és The Scruggs.
Boogie: rock - ritmus, amely a 40-es évek jazz-zongora-stílusából, a boogie-woogie-ból (ahol a jobb kéz blues figurákat játszik, míg a bal szabályos ritmusról gondoskodik) származtatható. A gitárosok a "Boogie" szó hallatán egyből Lynyrd Skynyrd- ill. ZZ Top-ritmusokra gondolnak.
Chill Out: egy kis lazítás a táncparketten: a ritmus szinte megállásig csökken, hogy a táncoló közönség az Ambient House és más lassú ütemek alatt kifújhassa magát. Szükség esetén párnák kerülnek a földre.
Cock Rock: nyers rock, többé-kevésbé nyálas szövegekkel. Nem a tyúkokról, hanem a kakasokról szól. Mint például a régi Aerosmith.
Coctail Jazz: Az, ami az amerikai hotelekben koccintás és szökőkút-csobogás között hallható. Vagy langusztaevés közben. Nem túl tolakodó, de általában jó jazz-zongoristák játsszák, akiknek pénzre van szükségük, és akik utána otthon Living Colourt és Helmetet hallgatnak.
Cowpunk: a country és a punk keveréke. Állítólag a londoni Camden Town metrómegállóból származik.
Cyberpunk: San Franciscóból származó számítógép-szubkultúra, melynek kedvenc zenészei Macintoshokon komponálnak, power-vitamin italokon élnek és napi 23 órát a "virtuális valóságban" töltenek, ahol a lézer és egy fűnyíró keverékéből hozzák létre a hangzásvilágukat. Úttörői: Frontline Assembly, Coil. Billy Idolnak viszont kb. annyi köze van a Cyberpunkhoz, mint a Borussia Mönchengladbachnak a világbajnokság végkifejletéhez.
Death Metal: sötét Heavy Metal stílus. Floridai eredetű - az Egyesült Államok nyugdíjas-paradicsoma. Egyik jelentős képviselőjük egyik sora így hangzik: "The End The End The End" - mindez természetesen ordítva.
Deep House: a House x-edik variációja. Semmitmondó szövegek, soul-os, gospelszerű ének és egy újra meg újra fölcsendülő zongora-futam.
Disco: a 70-es évek közkedvelt lüktető ritmusú zenei stílusa. Előnye az volt, hogy többé senki sem figyelt az énekre, így kevésbé elismert tehetségek is egy csapásra szupersztárokká nőhették ki magukat - még ha annak árán is (lásd a takarítónő Donna Summert), hogy a mikrofon előtt kellett önkielégítést végezniük.
Dub: a 70-es évek elején, Lee "Scatch" Perry által kifejlesztett reggae forma, melyből hiányzik az ének, hogy helyet biztosítson egy hatalmas iramban kattogó kenyérpirítónak.
Electro: a hip-hop egy eléggé letűnt formája a 80-as évekből, melyben a beatbox és a szintetizátor dominált. Például: Afrika Bambaata.
Freestyle: hip-hop körökben megkülönböztető elnevezés. Előre megírt szövegek nélküli éneklést jelent; tehát improvizációt. A legtöbben meg sem mernek vele próbálkozni, ami talán jobb is. Az igazi hip-hopperek szerint az igazi hip-hopperek pedig csak freestyle-ban nyomják.
Funk: a feketék szlengjén angolul azt az izzadságszagot jelenti, amely szex közben érezhető. Az 50-es években egy jazz-formára értették; a 60-as években pedig a James Brown-féle, basszus-hangsúlyos, fekete dance-music elnevezése lett.
Gangsta-Rap: rap fajta, melynek szövegei bűnözők és rendőrgyilkosságok körül forognak. Ezért aztán hihetetlenül népszerű. Úttörője: Ice Cube.
Garázs-rock: eredetileg azt a 1017 amerikai rock együttest takarta, akik a 60-as évek közepén, a brit pop-invázió után léteztek, és gyakran nem jutottak tovább a garázsban tartott próbák színvonalánál. Mára ez persze divatossá vált.
Glam Rock: a "glamour rock" rövidebb formája. Egy a 70-es évek elején virágzó stílust jelent, amely később meleg hangzása és még melegebb öltözködési stílusa miatt háttérbe szorult. Megszólaltatói igen androgén hatást nyújtottak. Pl.: T. Rex, The Sweet, Slade, David Bowie.
Glitter Rock: hasonló, csak itt tudatosan törekedtek a tinédzser arcra, és ez nem annyira kifinomult, mint a glam rock. Képviselő: Gary Glitter.
Gospel: a fekete templomi éneklésre alapozó énekirányzat. Mózesről, Jerikóról és természetesen az Úrról szól. A gospel-énekesnők ritkán nyomnak 120 kilónál kevesebbet. A soul leglényegesebb alkotóeleme és a legfontosabb ének-iskola.
Gótikus-rock: post-punk stílusirányzat fekete ruhákban és az élet halott dolgairól. Képviselői: Fields Of The Nephilim, Sisters Of Mercy.
Grindcore: death metal-örökös. Gyakori témája a megcsonkítás és az elrothadás. Előfordult már, hogy ilyen koncerten döglött patkányokat dobtak a közönségbe.
Groove: minden, ami egy zenei darabot pörgőssé tesz. A Dance korában szinte a legfőbb kritériummá vált.
Hardcore: minden, ami fáj a fülnek. Csak azért veszik, mert egyébként eladhatatlan.
Hip-hop: a jelen kor minden valószínűség szerint legjelentősebb zenei stílusa. A rap-től abban különbözik, hogy egy hip-hop lemezen nem kell feltétlenül rappelni. Egyébként utcazene New Yorkból, amely csak a graffitikkel és a breakkel együtt képezi az őt megalkotó - túlnyomóan fekete - generáció életérzését. A videókon általában, a rapperekhez hasonlóan kikötött cipőfűzőben és égő szemetesek körül táncolnak. Az elnevezés egy rímből származik: "To the hip hop, hippedy hop". Ilyen egyszerű a világ.
House: a szintetizátorra és sequenzerre alapozó tánczenék gyűjtőneve. Chicagóból ered, a 80-as évek közepéről. Azóta elterjedt és rengeteg ágra osztódott. Képviselői: mindenki, akinek sípja van, kivéve a futballbírókat.
Industrial: a 80-as évek rock-fajtája. Valódi, a fém-iparból származó zajokkal operál.
Jump: a Rhythm and Blues egy irányzata. A 40-es években mindenekelőtt bulik kedvelt zenéje volt. Az ehhez passzoló táncot "Jive"-nak hívták.
Lovers Rock: reggae balladák a 70-es és a 80-as évekből. A rockhoz semmi köze. Úttörője: Gregory Isaacs.
Mariachi: Tradicionális mexikói lakodalmas zene trombitával és sok akusztikus gitárral. Herb Alpert "amerikanizálta".
New Age: Meditatív hangulat-zene, állítólag terapeutikus tulajdonságokkal - ami a legtöbb esetben annyit jelent, hogy a hallgató annyira ellazul, hogy szép lassan elalszik zeneélvezet közben. Először a San Francisco környéki egészséges életmód-boltokban árulták, azután hódította meg a lemezkiadókat. Ma a különböző alternatív gyógy- és életmódok gyűjtőneve - az erdők muzsikájától kezdve a kínai acélgolyókig.
New Beat: elég heves európai techno-fajta. Mindenekelőtt belga diszkókban hallható. Érezhető rajta az Industrial és a Hi-NRG hatása.
New Country: (= új ország) természetesen nem létezik ilyen, de ha arról van szó, hogy olyan emberek, mint Garth Brooks és Billy Ray Cyrus jobban eladhatóvá váljanak, akkor a zeneipar igen kreatív nyelvújító tud lenni.
New Romantic: még egy reklámfogás. A megnevezés egy zenei irányzatra vonatkozik, amelyet a 80-as évek elején a Spandau Ballet szépségei testesítettek meg - a lényeg az volt, hogy a hajuk szépen álljon.
New Wave: ami a punk után jött. Tagadta elődje nihilizmusát, és visszahozta a popot. Például a Police.
Pomp Rock: a rock kedvelt formája a 70-es években, amely klasszikus motívumokkal és teátrális előadásmóddal dicsekedhetett. Úttörői: Emerson, Lake and Palmer.
Post-punk: minden, ami az alkalmazkodni képtelen, keményebb stílusú zenében a punk után jött, és azt legalább egy ici-picit idézte - még ha ez kizárólag a gitáros fülbevalóját jelenti is.
Power-pop: 1978 májusa és augusztusa között így nevezhetjük a punk akkori, szokatlanul dallamos változatát.
Prog-Rock: a progresszív rock rövidítése - egy forma, ami a pszihedelikus rockból fejlődött ki.
Psychedelic: az, ami 1966 és 1968 között mindig akkor történt, amikor a zenészek LSD-t nyomtak. A dallam, a szövegek, a ruhák és a frizurák - mind egy kicsit furcsák.
Punk: eredetileg a 60-as évek amerikai garázs-rockját jelentette. Azután újjáéledt, hogy nevet adjon az összebiztostűzött irokézeknek és a kíséretükben hallható elhangolt gitároknak. Eleinte a királyi család, később minden más ellen is szólt.
R&B: ha nincs hely, ezt is írhatjuk a Rhythm and Blues helyett
Raga Rock: az acid rock egy fajtája. Gitárhangsúlyos zene szitár-betétekkel. A 60-as évek végén gyakrabban volt hallható - amióta Sri Chimnoy öregszik, kihalás veszélyezteti.
Raggamuffin: reggae-dancehall-fajta. Szövegileg tiszta férfidolog - melegek itt csak kigúnyolásra számíthatnak
Rap: eredetileg a feketék beszélő éneklési módja. A hip-hop része.
Rasztafári: Egy a reggae-n belüli ideológiai mozgalom. A rasztafárik az afrikai államok egyesítésében hisznek ("Africa United"), és a fehér társadalmi rendben az abszolút gonoszt látják. A név egy etiópiai császár nevéből ered, akiben sokan Afrika egyesítőjét látták.
Rave: 14 - 17 évesek hatalmas bulija hatalmas helyeken (akár gyárcsarnokokban is) és a zene, amelyet ott hallhatunk.
Retro-nuevo: régi dolog új csomagolásban, mint pl. a Spin Doctors vagy a Black Crowes.
Rhythm and Blues: fekete tánczene, amely a big-band korszak végén keletkezett. Nem jazz és nem gospel.
Rockabilly: az R& B és a Hillbilly-Country keveréke. Elvis és Jerry Lee Lewis találta föl az 50-es években.
Rock Steady: lassúbb a Blue Beat-nél, és sokkal lassúbb a Ská-nál. Alton Ellis 60-as évekbeli slágeréről ("Get Ready To Rock Steady") kapta elnevezését.
Salsa: csípős paradicsomszósz és egyben az összes latin-amerikai zene gyűjtőneve, amelyet New York-ban játszanak.
Scat-Singing: jazz-éneklés, szabadon improvizálva. Tiszta szótag-zsonglőrködés.
Ska: a reggae korai formája. Az 50-es évek végén keletkezett R& B és jamaikai zenei elemekből.
Soca: a calypso és a soul vegyítve Trinidadból.
Spagetti House: house ... na vajon honnan is?
Speed Metal: gyorssebességű metál.
Swingbeat: a 80-as évek végének egyik fekete tánczenéje, amely a rap kemény ütemeit és a soul lágy dallamát összeköti. Például: Bobby Brown
Techno: brutális house kemény, gyors ütemekkel. Hivatalosan Detroitban keletkezett, de a legnagyobb népszerűséget mégis Németországban és Belgiumban érte el.
Thrash: a Speed Metáltól csupán lassúbb ritmusában különbözik. Punk-elemeket is használ.
World Music (= világzene): kerek a világ, és évezredek óta zenélnek rajta, a zeneipar azonban ezt furamód csupán néhány éve vette észre: Azóta a polinéz termékenységi énekeket, a pakisztáni meditációt és a tadzsik lakodalmast "világzene" címen adja el mindenhol.
AKUSZTIKA:
-Hangtan: a fizikai tudományoknak a hang keletkezésével, tulajdonságával és hatásaival foglalkozó ága.
BACKSATGE:
-A színpad, színfalak mögötti, a közönség elől elzárt terület (világ). Belépés csak stage pass-szal (HT)
BACKSPIN:
-Visszatekerés
-Az éppen futó lemez rövid és gyors visszaforgatása.
BEAT:
-Ritmus, ütem , taktus.
-Egyenletes ütés, a zeneszám szívverése, alaplüktetése. Ellenpólusa az OFF BEAT, amely mellyel jellegzetes ritmusjelenséget alkotnak. (HT)
BEATBOX:
-A hip-hop egyik fő kelléke. El?re beprogramozható ritmusok és loopok. (HT)
BREAK:-Törés, megszakítás, szünet a zenében
-Zenekari kiállás alatti szóló, improvizáció: közjáték a jazz zenében, amikor valamelyik hangszer rögtönözni kezd, mialatt a többiek szünetet tartanak
-A ’70-es években New Yorkban kialakult utcai táncok gy?jt?fogalma. Világszerte igazi tömegmozgalommá vált az utcákon, hordozható magnók zenéjére, a táncolók és a járókel?k szórakoztatására járt akrobatikus tánc. (HT)
BPM:
-Beat Per Minute
-Percenkénti leütések száma. Ezzel mérhet? a zeneszám tempója. Mixelésnél a két zeneszám ütemszámnak egyeznie kell, különben disszonáns lesz a zene és kovácsm?helyben találjuk magunkat.
-Léteznek erre a célra készített BPM számlálók, amelyek kever?kbe, CD lejátszókba vagy külön egységekbe építve funkcionálnak.
CASE:
- valaminek a tokja tartója ( lemeztáska,stb)
CHART:
-Slágerlista
CLAP-MAN:
-Hangasszisztens (HT)
CLUB MIX:
-Egy zeneszám kifejezetten táncolásra készített hosszú változata. Általában maxi-verzió, kihangsúlyozott basszussal, ritmussal. (HT)
CLUBBER:
-Rendszeresen bulizó, (disco) klubba járó
COPYRIGHT:
-Szerzői, sokszorosítási jog. Jogilag véd az illetéktelen felhasználástól és a plágiumtól. (HT)
CROSSFADER:
-„átkeverő” ; két csatorna ( lemezjátszó) közötti keverést könnyíti, automatizálja. Állandó alkalmazása a dj munkáját egyszer?bbé, de értéktelenebbé teszi. (HT)
CROSSOVER:
-többféle műfajt, stílust ötvöző zene
-ugyanaz a zeneszám különböző stílusok chartján ér el helyezést
-a magas, közép és mély hangokat szétválasztó elektronikus szerkezet. (HT)
-Aktív Crossover : amikor külön tápegységr?l m?köd?, külön dobozolt készülékr?l beszélünk
-Passzív Crossover: amikor pl. hangfalba szerelt, tápegységgel nem rendelkez? tekercsek választják szét a hangokat. (LZ)
CUE POINT:
-Előre beállított indítási hely egy adott zeneszámban.
CUT:
-Vág, vágás
-Megszakítás, egy motívum vége
-Két zeneszám átkeverése, átmenet nélküli hirtelen váltása. Profi dj-k a számok ritmusában és megfelel? helyén történ? tudatos átvágásánál hallhatjuk (HT)
D & B:
- Drum and bass
DANCEHALL:
-Nyilvános tánccsarnok / táncterem
DAT:
(Digital Audio Tape) Digitális mágnesszalagos hangrögzítés ill. információtárolás.
DCC:
(Digital Compact Casette) DAT magnó kazettája
DivX:
MPEG-4-es tömörítést használó AVI videó formátum.
DB:
-Decibel
DMC:
-(DJ Mixing Championship)
-A Technics által szponzorált nemzetközi lemezlovas verseny .
DUPLÁZÁS:
-Ha két egyforma lemez egyszerre, minimális eltolódással forog, akkor egy úgynevezett flanging effektus keletkezik. A duplázás egy további változata: két egyforma lemez forog, de nem egyszerre, hanem egy vagy több ütemmel eltolva. Ezáltal az adott részek ismétl?dnek. Kicsit bonyolultabban két egyforma lemezt úgy keverünk egymásra, hogy azok pont egy negyed ütemmel legyenek eltolva, hogy ezáltal a basszusdob is pont egy negyedre jusson.
EP:
-Extended Play, azaz kib?vített játszási idej? (lemez)
-Video magnóknál SP > LP > EP fokozatban 12 órás felvételi lehet?ség agy négy órás szalagra
FACE KONTROL:
-szórakozóhelyekre való beléptetésnél alkalmazzák, ha „rossz az arcod” nem jöhetsz be …
FADE / FADING:
-Hang elhalkulása, tompulása, rádióhullám periodikus gyengülése, televíziós kép fokozatos elhomályosulása (HT)
FADE-IN:
-fokozatosan er?sít, átúsztat hangot, képet (HT)
FADE-OUT:
-fokozatosan elhalkít, elhalványít, elmos. (HT)
FADER:
-két hangsáv közötti átmenetet biztosító potenciometer
FAN CLUB:
-rajongói klub (együttesnek, el?adónak) NEM fun club-ként írjuk !
FEATURING (feat.):
-egy m?vész vagy együttes önálló / szóló lemezén, koncertjén vagy egy zeneszámában közrem?köd?, fellép? vendégm?vész
FREEWARE:
Szabadon terjeszthet? program, melynek szerz?i jogdíjairól nem mond le a szerz?,
sok esetben csökkentett teljesítmény? változat, reklám vagy szakmai hírnév
kialakítása céljából terjesztik és minimális terjesztési díjat kell fizetni érte.
GRAMMY:
-A National Academy of Recording Arts and Sciences évente több kategóriában kioszt díjat. A hanglemezipar Oscarja.
-A gramophone tréfás rövidítése (HT)
HI-FI:
-High Fidelity, a hang min?ségét jelzi > nagy hangh?ség
HIT:
-Sláger, siker, találat, felkapott szám
HIT PARADE:
-Slágerparádé, népszer? zeneszámok, együttesek
ISO:
(International Standard Organization) Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (HT)
JUMP:
-Ugrás
LIGHT JOCKEY:
-a fényeket keveri a dj zenéjére (HT)
LIGHT MUSIC:
-könny?zene, szórakoztató zene (HT)
LIGHTING MAN:
-világosító (HT)
LIMITED EDITION:
-korlátozott példányszámban kiadott, számozott példányok, különösen gy?jt?knek, rajongóknak értékes (HT)
LINE-UP:
-együttes hangszeres összetétele, felállása (HT)
LOOP:
-néhány végtelenítve felvett hang, dallamfoszlány vagy zörej, zenerészlet folyamatos lejátszása
MAHASZ:
-Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége
MASTER OF CEREMONY:
-MC. A dj mellett szövegel?, szórakoztató, rapel? személy
-Ceremóniamester. Az az el?adó aki a kifutó lemezekre esetleg még effektgépeket is használva rábeszél, rapel. Nekik készültek els? sorban a csupán basszus és dobszólamokból, valamint visszhangokból álló úgynevezett dub lemezek illetve a maxi lemezeken a dub version. (HT)
MASTER TAPE:
-A stúdiófelvétel végterméke, a hanghordozó sokszorosításának alapja (mesterszalag)
MC:
-Master of ceremonies
-Mike Chanter, Microphone Controller (HT)
MD:
-Minidisc , elektronikus adatrögzít?, adattároló
MÉDIA:
-Latin szó többes számban. > közvetít?t, közvetít?eszköz / tényez?. Egyes száma a médium
MEDLEY:
-válogatás, egyveleg.
-El?adó vagy stílusirányzat szerint válogatott, folyamatosan el?adott, mixelt dalfüzér (HT)
MEGAMIX:
-Több, akár egy albumnyi zeneszám mixe (HT)
MIDI:
-Az elektronikus hangszerek, eszközök összekapcsolását, a jelek átadását szabályozását teszi lehet?vé (HT)
MIXELÉS:
-Az egymást követ? lemezek ( zeneszámok ) átkeverése. A zeneszámok válogatása, sorrendje és keverése a dj egyik legf?bb tevékenysége, mércéje. A dj-k általában két ( 3,4) lemezjátszóról keverik a zenét. Mialatt az egyik szól, fejhallgatón hallgatva megkeresi a következ? számot, a lemezjátszó sebességszabályozójával szinkronba hozza a tempóját, beállítja a hangszínét és a kezd?pontját. (cue) Majd a megfelel? helyen átkeveri, vágja vagy összeköt? szöveg alatt átúsztatja. (HT)
MUSZTER:
-Eredeti, korrekciótól, utómunkálatoktól mentes hang vagy filmfelvétel (HT)
ONE MAN SHOW:
-Egyszemélyes, kellékek segítségével el?adott mulattató színpadi produkció. Hazai képvisel?je pl. Hofi Géza
-A dj egymagában a zeneszolgáltató, showman, Mc, m?sorvezet?
-> stand-up comedy
ORIGINAL SOUND TRACK:
-Eredeti filmzene
OUTPU:
-Diszko technikában kimen? teljesítmény
PERFORMANCE:
-El?adás, szerepjáték
PICK-UP:
-Hangszed?, hangfelvev?
-A hanglemez barázdáin rögzített hangrezgéseket elektromos rezgésekké átalakító berendezés
-Az elektromos hangszerekre szerelve érzékeli annak rezgéseit és elektromos jelekké alakítja át, melyek az er?sít?be majd a hangszórókba továbbíthatók (HT)
R & B:
-Rhythm and Blues
REMIX:
-Egy adott zeneszámnak az újrakevert változata
RESIDENT DJ:
-Rezidens, adott helyen rendszeresen dolgozó, házigazda dj.
RITMUS:
-A hangok és hangsúlyok id?beli helye és relatív id?tartama a zenében. A ritmus egységei az ütemek, melyek beosztása nem feltétlen azonos a zene ritmusával. A zenei ritmus lehet kötött vagy kötetlen. Sebessége a tempo. (HT)
ROAD / ROADIE:
-Fellépések, turnék szállítási, technikai szak- vagy segédmunkása (HT)
RPM:
-Revolution per minute. A lemez percenkénti fordulatszáma
SAMPLER:
-Mintavételi berendezés / készülék. A hangminták digitálisan tárolhatóak és tetszés szerint alakíthatóak. Az elektronikus zene ( electro) egyik fontos eszköze. (HT)
SCENIC EFFECTS:
-Színpadi látványhatások (HT)
SCRATCH:
-Karcolás, kaparás
-Dj tevékenység. A maxi lemez kiválasztott részének pontos el?re-hátra húzogatása a zene – másik lemez, vagy együttes játékának – ritmusára a t? alatt. Közben a hangszínt, hanger?t és a forgási sebességet is állítani kell. (HT)
SHOW:
-Látványos, vegyes szórakoztató m?sor
SHOWMAN:
-Énekes, táncos el?adóm?vész, aki a show-m?sort vezeti illetve annak (f?)szerepl?je.
SHOWTIME:
-A m?sor bemutatásának id?pontja (HT)
SINGJAY:
-Az a dj, aki énekel és rapel is (HT)
STAND-UP COMEDY:
-A viccmesél? komikus eredetileg a music hall alakja, aki egyedül, minden kellék nélkül áll a színpadon és tréfás történetekkel szórakoztatja a közönséget. A m?fajt Bob Hope ültette át a televízió képerny?jére, miáltal újra fellendült a népszer?sége. Hazánkban jellegzetes képvisel?je pl. Sándor György humoralista.
-> one man show
SZÍNUSZHANG:
-Részhangoktól mentes zenei hang, az elektronikus zene egyik alapeleme (HT)
TRANSFORMING:
- átalakítás
-A futó lemez ritmikus, stakkató szer? megszakítása, amely lehet?vé teszi az adott darab egyes elemeinek elszigetelését, ezáltal er?s kiemelését (lábdob) Többféleképpen megoldható: vagy a crossfaderrel vagy a kever?pulton külön erre a célra lév? transform nev? gombbal vagy pedig az adott csatorna bemenetelének váltókapcsolójával (HT)
VDJ:
- Video disc jockey, vizuális eszközökkel is dolgozó dj
WARM-UP:
-A hangulatot felmelegít?, a f?m?sort el?készít? produkció (dj)
| < Előző |
|---|

